Seeberg Anna bárónő 1799 májusában lányaival elindult Bécsbe, hogy zongoraleckét vegyen a kor felfutó művészétől, a huszonkilenc éves Ludwig van Beethoventől. Az ártatlan látogatásból több, életre szóló barátság és egy végzetes szerelem fakadt.  A regénybe illő történet Brunszvik Teréz emlékirataiból rajzolódik ki. Seeberg Anna – ifj. Brunszvik Antal felesége és Teréz édesanyja – már ismerte Beethoven zongoratrióit, ezért szerette volna megnyerni az ígéretes művészt lányai tanárának. Barátjuk tanácsára személyesen kelt útra Bécsbe gyermekei, a huszonnégy éves Teréz és a húszéves Jozefin társaságában. A három hölgy látogatása oly nagy hatást gyakorolt Beethovenre, hogy három héten keresztül ingyen zongoraleckéket adott a lányoknak.

Brunszvik Teréz és Jozefin Bécs a 18. század végén

 

A bécsi tartózkodás végén Beethoven egy művet ajánlott a Brunszvik nővéreknek, amelyből talán már érezni lehetett vonzódását Jozefin felé. Ugyanakkor nem a zeneszerző volt az egyetlen, akinek Bécsben a fiatalabb lány felkeltette az érdeklődését. Amikor a három nő ellátogatott a Műcsarnok híres panoptikumába, a műintézet tulajdonosa, az idősödő Deym gróf,  első látásra beleszeretett az igézően szép Jozefinába. Seeberg Anna elfogadta a gazdagnak hitt arisztokrata házassági ajánlatát, és lánya könyörgése ellenére kikényszerítette a frigyet. Sajnos később fény derült Deym gróf múltjára: ifjúkori párbajvétsége miatt menekülésre kényszerült, elszegényedett. Azt gondolta, hogy a Brunszvik család révén adódott egy lehetősége újra meggazdagodni. Jozefin és Joseph Deym Martonvásáron kötöttek házasságot, majd Bécsbe költöztek, ahol első gyermekük születéséig a féltékeny gróf szinte bezárva tartotta fiatal feleségét.

Jozefin még három gyermeket szült harminc évvel idősebb férjének, akit végül 1804-ben veszített el. Néhány hónappal később Beethoven már naponta adott zongoraleckéket az özvegy Deym grófnénak, és a fennmaradt tizennégy szerelmes levél tanúsága szerint a viszony kölcsönös szerelemmé érett. A művész szerette volna feleségül venni Jozefint, ám eltérő társadalmi státuszuk miatt nem jöhetett létre a házasság. Románcuk 1804 –1807 között élte virágkorát. 1808-ban az özvegy Jozefin nővérével, Terézzel útnak indult, hogy fiainak nevelőintézetet keressen, az utazásból pedig egy 1809-re is átnyúló, több hónapos európai körút lett. Ekkor ismerte meg Jozefin Svájcban második férjét, Christoph von Stackelberg bárót. A házasság – hasonlóan a korábbihoz – egy éven belül kudarcba fulladt a férfi vagyoni helyzete és összeférhetetlen természete miatt.

Terézt nagyon becsülte Beethoven, „Tisztelt, nagyon tisztelt” Teréznek szólította egyetlen fennmaradt, számára írt levelében, valamint neki ajánlotta az opus 78-as, Fisz-dúr szonátáját. A család fiú örökösét, Ferencet testvéreként szerette, erről öt levél is tanúskodik. A Deym-palotában kötöttek életre szóló barátságot, ahol a zeneszerző gyakran vendégeskedett. 1800. május 7-én Ferenc közbenjárására jöhetett el Beethoven Budára, ahol Giovanni Puntóval, a kor neves kürtművészével lépett fel a budai Várszínházban a József nádor felesége, Alekszandra Pavlovna tiszteletére rendezett koncerten.

Christian Hornemann: Beethoven (1803) „Waldstein ” szonáta kottája (1804)

A Magyar Kurír tudósított a fellépésről, a zeneszerzőt akkor még „egy Beethoven nevű híres muzsikusként” mutatták be, és szenvedélyes zongoristaként jellemezték. Koncertje sikerét bizonyítja, hogy – ugyancsak Ferenc közvetítésével – őt kérték fel 1812-ben a Pesti Városi Német Színház megnyitóján elhangzó zenemű komponálására, így született meg István királyról szóló darabja. Érdekesség, hogy Magyarországon a női zongoraművészeket tartották hiteles Beethoven-interpretátornak, például Brunszvik Ferenc feleségét, Justh Szidóniát, aki több Beethoven-estet is adott a szerző halála után.

 

Magyar Kurír tudósítása Beethoven koncertjéről (1800)

 

Egyes zenetörténészek szerint Beethoven több művét is a hőn áhított hölgy inspirálta, például a „Waldstein” szonáta Adagio tételét. A darab alapmotívumának ritmusa pontosan kiadja Jozefin nevét. Levelezésükből pedig kiderül, hogy A reményhez című művét Jozefinnek szánta. Szintén árulkodó jel, hogy Beethoven 1821-ben, az asszony halálának évében komponált utoljára zongoraszonátát.

A zenetörténészek által leírt hivatalos verzió szerint 1810-ben szakadt meg Jozefin és Beethoven szoros kapcsolata, az újabb talány a zeneszerző halála után látott napvilágot. 1824-ben felnyitották a művész utazóládáját, annak titkos fiókjában két arcképet és három szerelmeslevél-fogalmazványt találtak. Az egyik portré Brunszvik Terézé volt, a másik a „Holdfény” szonáta ihletőjét, Giulietta Guicciardit ábrázolta. A lány a Brunszvik nővérek unokatestvére volt, és a művész azonnal beleszeretett, amikor találkoztak Bécsben. Ez nem feltétlenül meglepő, hiszen Beethovenben minden húsz év körüli lány láttán azonnal fellángolt a szerelem.

Felhasznált irodalom :

Egy végzetes szerelem története – Beethoven és a Brunszvik lányok. https://papageno.hu/intermezzo/2019/12/egy-vegzetes-szerelem-hozta-beethovent-martonvasarra-a-brunszvik-csalad-tortenete/ (2025.02.03.)