Az arisztokrata hölgyek neveltetésére vonatkozó legteljesebb forrásnak Brunszvik Teréz grófnő naplóit és feljegyzéseit tekinthetjük. A dokumentumok német nyelven íródtak, néhány helyen francia, illetve angol nyelvű bejegyzések tarkítják. Stílusa a műfajnak megfelelően nem irodalmi, hiszen írója eredetileg nem kiadásra szánta. A naplót Brunszvik Teréz 1808-ban, 33 éves korában kezdte el vezetni, és halála előtt három évvel, 1858-ban zárta le.

A családban Teréz volt az első gyermek. Az édesanya férjét minden utazására elkísérte, ilyenkor a csecsemőt anyjára, Seeberg bárónéra bízta, aki levélben rendszeresen beszámolt a szülőknek unokája fejlődéséről: „Hála Istennek üde és egészséges, már ül a kanapén” – írta levelében az elfogult nagymama a mindössze három hónapos unokájáról. Levelei alapján Teréz élénk csecsemő lehetett, mindent megértett, azonban hamar elfogyott a türelme, amennyiben a felnőttek nem találták ki kívánságait. Teréz kétéves volt, amikor megszületett öccse, Ferenc (1777), majd két évvel később húga, Jozefin (1779). A család 1782-ben Charlotte születésével érte el teljes létszámát.

Marguerite Gerard: Zongoralecke. (1785)

 Hároméves korától már zongorázni tanult. A szorgalmas gyakorlás eredményeként a kislány hatévesen adta élete első zongoraversenyét zenekari kísérettel Pest és Buda arisztokráciája előtt. Teréz rajongással szerette apját, aki gyermekei szellemi fejlődését is szem előtt tartotta. Nyolcéves korában franciául olvasta fel lányának az Odüsszeiát, megismertette vele a klasszikusokat, különösen a görögöket, aminek hatására a gyerekek „kicsiben” megalapították Platón államát. Ilyen hatások következtében nem meglepő, hogy a kislány igen korán komoly gondolkodásúvá lett: „Már akkoriban belevésődött a lelkembe bizonyos komolyság és mélység” – írta memoárjában. Valószínűleg az intézményes oktatás hiánynak a pótlására döntött úgy Brunszvik Antal, hogy lányát 12 éves korában Madame Billig bécsi nevelőintézetébe küldte másfél évre.

„Tízéves koromig alapképzést kaptam. [...] Egy remek tanár, aki a tanítás végéig a házban maradt, általános tantárgyakat és zenét tanított, anyám pedig franciát. Tízéves koromban nevelőnőt kaptam, valamint egy rajz és egy tánctanárt is alkalmaztak.” (Részlet Brunszvik Teréz naplójából)

Brunszvik Teréz rendszeres neveltetése 14 éves korára befejeződött. Teréz a bécsi tanulmányok után hazatért Magyarországra, és az egész család Nyitrára költözött, mivel II. József 1788-ban nyitrai főispánná, valamint Bars, Trencsén és Pozsony megyék adminisztrátorává, valamint az egész kerület királyi biztosává nevezte ki Brunszvik Antalt. A Brunszvik szülők nagy hangsúlyt fektettek az idegen nyelvek tanulására, angolra apjuk tanította gyermekeit. Teréz beszélt franciául, németül, olaszul és angolul, magyarul viszont nem tanult meg. Ez persze nem tekinthető kirívónak a kor arisztokráciájának körében, hiszen a főnemesi származású hölgyek idegen nyelven nevelkedtek. Míg Mária Terézia korában egyértelműen a francia prioritása emelhető ki, a későbbiekben a német vált uralkodóvá, azonban nem az irodalmi német, sokkal inkább a délnémet dialektus speciális bécsi változata, amibe gyakran francia kifejezéseket vegyítettek.

Brunszvik Antalné férje halála után a gazdaság ügyeinek intézésébe temetkezett, gyermekei neveltetésére igen kevés figyelmet fordítva. A neveltetés ettől fogva az évenkénti négy hónapos városi tartózkodás idejére korlátozódott, amikor a grófné Budán mestereket fogadott gyermekei mellé. „Mohón ittunk magunkba mindent, amit tanítottak, különösen a zongorát, rajzot és éneket” – írta később memoárjában. Szintén itt említi meg, hogy a tanulás meghozta gyümölcsét, mert zongorajátékát sokan dicsérték, valamint szép képeket festett. Az év további nyolc hónapjában, amit a család Martonvásáron töltött, a gyermekeknek nem volt több lehetőségük a képzésre. Fiatal korában a művészi hajlamai mellett (zene, rajz), gyors felfogás, éles megfigyelés és jó memória jellemezte.

Bécs a 18. század végén

Brunszvik Teréz 24 éves volt, amikor édesanyja 1799-ben húgával, az akkor 20 éves Jozefinnel együtt Bécsbe vitte leányait, hogy a kor akkori divatjának megfelelően látókörük szélesedjen, illetve bevezesse őket a főúri társaságba. Bécs akkoriban nem csupán a magyar, az osztrák és a lengyel mágnásokat vonzotta, hanem a művészvilág kiválóságait is, akik közül főként a muzsikusok élvezték a főrangúak pártfogását. A császárvárosban töltött napok igen mozgalmasan teltek, a grófné képtárakba, műhelyekbe vitte lányait. A lányok napirendjét kirándulások, színházlátogatás és esti táncos összejövetelek tarkították.

Borsos József: Bál előtt (1851) Borsos József: Bál után (1850)

A grófné a szórakozás mellett természetesen a legkiválóbb művészeket akarta megnyerni leányai tanítására, így a mágnások körében igen keresett Beethovent kérte fel a testvérek zenei nevelésére. A lányok bécsi útjának egyik eredménye Jozefin eljegyzése lett az akkor már 51 éves gróf Deym Józseffel. A gróf a bécsi Kunstgalerie tulajdonosa volt, ahová Brunszvikné bécsi tartózkodásuk első napján elvitte lányait. A korosodó Deym már ekkor kiszemelte magának a csinos Jozefint, majd a hölgyek kísérőjévé szegődött. Brunszvik Teréz a házasságot illetően nem lépett húga nyomdokaiba. Életét, mint azt elég korán már naplójában is rögzítette, a haza és mások szolgálatába kívánta állítani. Látókörének tágítására európai utazásokat tett, ahol a különböző nevelési rendszerek sajátosságait tanulmányozta, hogy ezen tapasztalatok hasznosításával Magyarországon is előmozdíthassa a nevelés ügyét.

Felhasznált irodalom :

Czeke Marianne (szerk.): Brunszvik Teréz grófnő naplói és feljegyzései. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1938.

Virág Irén: A magyar arisztokrácia neveltetése (1790-1848). Líceum Kiadó, Eger, 2013.