A nemzeti fejlődés meghatározó eleme Magyarországon az a küzdelem volt, amelyet 1830 óta a magyar liberális nemesi reformmozgalom vívott a Habsburg-hatalom ellen a nemzeti önállóságért és a polgári átalakulásért. A mozgalomnak a nemzeti nyelv megfelelő kiművelése, illetve használatba vétele is céljai közé tartozott. Az alapvető változásokat akaró társadalmi erők a politika centrumába helyezték a kérdést, mert a polgári-nemzeti átalakulás egyik dinamizáló elemeként tekintettek a nemzeti kultúrára. Ezt a változást készítette elő az a küzdelem, amelyet a nemesség 1790 óta az országgyűléseken folytatott a magyar nyelv hivatalos használatáért.

Milyen törvények szabályozták a magyar nyelv használatát? A magyar nyelv rendes tantárgy lehet a középiskolákban (1792), a törvényhatóságok, ha akarják, saját körükben bevezethetik a magyar nyelvet (1805). Ehhez járult utóbb az, hogy az állami hivatalnokok – Horvátország kivételével – tudniuk kellett magyarul (1830), majd pedig az, hogy a törvény latin és magyar szövege közül ez utóbbi számít eredetinek, és hogy az anyakönyvet magyarul kell vezetni, ahol a prédikáció nyelve magyar (1836). Az 1839-40-es diéta magyarrá tette az országgyűlés és a törvényhatóságok feliratait, a papoktól pedig megkívánta a magyar nyelv ismeretét. 1844-ben az Országgyűlés kimondta, hogy a törvénycikk (1844.évi II. tc.) értelmében minden törvényt magyar nyelven alkotnak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás.

Részlet a magyar nyelvet szabályozó törvényből    

 

A reformellenzék tagjai közül leghatározottabban állt ki a modernizáció mellett Széchenyi István, aki a Magyar Tudós Társaság (későbbi MTA) megalapítására egy évi jövedelmét ajánlotta fel, illetve a Nemzeti Kaszinó megalapításával megteremtette az alapot a politikai nyilvánosság kialakításához. A hazai közvéleményt – a reformok ügyének – három egymást követő munkájában (Hitel, 1830; Világ, 1831; Stádium, 1833) igyekezett megnyerni. Wesselényi Miklós 1831-ben írt könyvében (Balítéletek) foglalta össze nézeteit. Ebben helyenként Széchenyinél élesebb hangon fakadt ki a nemesi önzés ellen, de a rendi alkotmány hibáiért elsősorban Bécset okolta. Az ő munkájában a reformok határozott követelése volt fontos, és nem a konkrét javaslatok kidolgozása.

 

Gróf Széchenyi István (1791-1860) Báró Wesselényi Miklós (1796-1850)

 

 

Természetes, hogy Kossuth, a Pesti Hírlap élén, lelkes harcosa volt a magyar nyelv ügyének is. Mily aggódó türelmetlenséggel tekint vissza az elmúlt félszázadra, mily lassúnak találja azokat a lépéseket, amelyekkel az előző nemzedék próbálta, Bécs ellenkezésével szemben, a nemzeti nyelv ügyét előbbre vinni! „Ha meggondoljuk – írta a Pesti Hírlap legelső cikkei egyikében – miképpen már ötven év előtt ébredt föl a nemzeti vágy, kivívni tulajdon édes nyelvünknek a jogokat, melyek a nemzet eszméjével oly lényegesen egybekapcsolták.”

Pesti Hírlap cikke a magyar nyelvről Kossuth Lajos (1802-1894) a reformkorban

 

A változást igénylő társadalmi közegben, néhány sikertelen gyermekvédelmi célú próbálkozás után, 1828-ban Brunszvik Teréz gyakorlati munkássága kezdetét vette. Budán, édesanyja bérházában megalapította a Habsburg Birodalom első kisdedóvóját. Az  Angyalkert  elnevezésű intézményben hétévesnél fiatalabb, alacsony származású gyermekek szellemi nevelése folyt, amelyet angliai mintára férfinevelők vezettek. A széleskörű ismereteket adó oktatási alkalmakat közös imádság és éneklés előzte meg; így törekedtek arra, hogy az otthoni légkör hiányosságait pótolják az elhanyagolt kicsik számára. A következő években Teréz még három hasonló kisdedóvót nyitott a saját vagyonából, amelyeket 1832-ig személyesen vezetett is, de ekkorra már elmérgesedett a kapcsolata a reformkor meghatározó politikusaival (Kossuth, Wesselényi), ezért az intézményeket a  Pesti Jótékony Nőegylet  vette át.   
Mi robbanthatta ki a konfliktust? Bár a honatyák üdvözölték Brunszvik áldozatos munkáját, az ébredező nemzettudat jegyében azonban nem fogadták el, hogy az óvodákban német nyelven folyt az oktatás. Kossuth Lajos a kisdedóvással foglalkozó vezércikkében (Pesti Hírlap, 1841. február 24.) csodálkozva írt Brunszvik intézményéről: „Halljuk ugyan, hogy Budán krisztinavárosi kisdedóvó-intézetben a’ tanító nem tud magyarul, de megvalljuk, nekünk ez hitetlenkedve látszanék.”  

A támadás azért is bizonyult méltatlannak, mert az 1848-as forradalom kirobbanásakor a magyarul beszélni nem, ám írni kiválóan tudó Brunszvik Teréz teljes lelkesedéssel annak ügye mellé állt, meggyőződéses magyarnak vallotta magát; olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után több büntetőügyben őt magát is meghurcolták. És bár a magyarok függetlenedési törekvéseit vérbe fojtották, a Teréz által elindított nevelésügyi forradalomnak semmi sem szabhatott gátat, hiszen az első intézmény megnyitását követő három évtizedben száznál is több kisdedóvó alapult Magyarországon.

Bezerédj Amália (1804-1837)

 

Az első magyar falusi óvoda megalapításában Bezerédj Amáliának, valamint férjének, Bezerédj Istvánnak volt döntő szerepe. Közösen kezdeményezték a szekszárdi óvoda, illetve a tolnai óvóképző (1837) megalapítását, és harcoltak a tanítóképzés megreformálásáért. Az óvodájukba járó gyerekeknek, valamint saját kislányának írta Bezerédj Amália az első eredeti magyar gyerekkönyvet. Az a cél vezette, hogy tankönyvet készítsen a kisdedóvók számára a magyar nyelvű dalokból és albeszélésekből.  

Ugyanakkor Brunszvik Teréz sem hagyta abba a munkát: az óvodáskorból kinővő gyermekek számára kézművesiskolát nyitott, és elkezdett az óvodai nevelők képzésének megszervezésén dolgozni. Emellett egész életében hangsúlyozta az anyák tagadhatatlanul kiemelt szerepét a gyermekek jövőjében: „[…] a fizikai ember a maga szép testi formáját az anya méhében alakítja ki, éppen úgy az ember erkölcsi és értelmi része is csak az anyai szív melegében, az anya életének és szellemének körében alakulhat ki s erősödhetik meg.” Ezért olyan nőnevelő intézeteket képzelt el, amelyek a szellemi oktatás révén kifinomult gondolkodású, tudatos anyákat képeznek. Álmát végül az általa is nevelt, Teleki Blanka váltotta valóra 1846-ban, ekkor nyílt meg az első hazai lánynevelő intézet.

Felhasznált irodalom:

Hornyák Mária: Pesti Hírlap és a nevelés. https://epa.oszk.hu/00000/00021/00036/mksz2003_1_03.htm#_edn112 (2025.02.18.)

Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867. História Kiadó, Budapest, 2001.